December 21-én volt a téli napforduló, s a Jupiter–Szaturnusz együttállás révén – hosszú és sötét hetek-hónapok után – feltűnt az égen a „betlehemi csillag”. „A nappalok egyre rövidebbek lesznek, a sötétség egyre sűrűbb és hosszabb. És ti azt mondjátok: nem kell félni. Majd jön valaki, aki elűzi a sötétséget, és sose látott fényt gyújt a világnak. Az adventi emberek remélnek, és várják a fényt. A várakozásban kicsordul az ajándékozási kedv. Titokban vásároljátok szeretteiteknek az emléktárgyakat, hogy szeretettel ünnepeljétek együtt a fény születését. És a sötétség mélypontján, december 24-én, amelyet »szentestének« neveztek, megrendezitek Jézus születésének mámorában azt a hallatlan és páratlan karácsonyi tűzijátékot, amelynek sziporkái New Yorktól Tokióig látszanak” – vallotta Kosztolányi a kereszténység ünnepéről.
Hiába sötétedik korán, hiába fagyos az idő, hiába szemerkél a szürke (olykor ónos) eső, hiába maszkos emberekkel zsúfoltak a villamosok és a bevásárlóközpontok, hiába az eldobott cigarettacsikkek és a sok szemét az utcákon, hiába a hétköznapok ideges és kapkodós tolongása, hiába tombol a járvány és hiába árasztanak el naponta a statisztikák, a Fény időről-időre megszületik.
Megszületik, amikor bandukolunk az Alsóhegy utcán, s bár nehezen kapunk levegőt, bepárásodik a szemüvegünk is, mégis belenézünk a pislákoló napfénybe, hogy meglássuk a szivárványt a horizonton; megszületik, amikor még novemberben is virágzó rózsafák köszönnek ránk a kertekből.
Megszületik, amikor sikerül egy-egy kecsesebb mozdulat a rúdsport órán; megszületik, amikor edzésből hazatérve, a lakásba lépve, megérezzük a narancsos illóolaj illatát; megszületik, amikor megtisztulunk a zuhany alatt, s rózsás permettel frissítjük testünket. Megszületik, amikor belehalljuk az esténkbe a La Llorona vagy a La Malquerida dallamát.
Megszületik, amikor megérezzük a szegfűszeg illatát a forralt borban; megszületik, amikor óvatosan meghámozzuk a gránátalmát, s látjuk kivillani a rubinpiros gyöngyöket; aztán megszületik, amikor esszük a szőlőt, isszuk a mustot, ízleljük a mézet, forraljuk a teavizet, hámozzuk a mandarinokat, szeleteljük a birsalmasajtot, roppan a fogunk alatt a kandírozott gyömbér, olvad a kávénkban az étcsokoládé-kocka; de megszületik, amikor összegyúrjuk a mézeskalács tésztáját, és másnap kinyújtjuk, szívalakúra szaggatjuk, majd kisütjük.
Megszületik, amikor új utakra térünk, ahol jó emberek fogadnak; sőt, megszületik, amikor csak úgy összemosolygunk bárkivel, aki szembejön, legyen az koldus vagy milliomos, férfi vagy nő, öreg vagy fiatal; megszületik, amikor meghalljuk egymás hangját a telefonban; megszületik, amikor összekoccintjuk poharunkat és egymás szemében fürdünk; s megszületik, amikor megöleljük egymást az adventi gyertyalángban. Mert minden pillanatban megszületik.
Minden kedves olvasómnak nagyon boldog új évet kívánok!
Kommentare