Közeleg Valentin napja, s mi virágokról ábrándozunk. Mit ábrándozunk, veszünk és adunk és kapunk. Kedvencem a rózsa és a levendula. Utóbbi persze most inkább az olajával, illatpálcáival, szappanjaival és egyéb más finomságaival kápráztat el, hiszen mégiscsak február van. A rózsák azonban most is karnevált varázsolnak körénk – elvégre elérkezett a farsang szezonja is – , s gátlástalanul élvezhetjük őket.
Itt van például a Pran, szó szerint csak egy ugrásra tőlem, egy pici virágbolt a Gellért-hegy és a Feneketlen-tó vonzáskörzetének metszetében. Ernával, a csinos kis üzlet vezetőjével mindenről el lehet beszélgetni: irodalomról, művészetekről és persze az egyes (sokszor egzotikus) növényfajták izgalmas történetéről. De nemcsak csevegni lehet, hanem alkotni is, időnként ugyanis Erna workshopokat is tart, ahol például a színtan rejtelmeibe avatja be a résztvevőket. Itt tanultam meg, milyen is a monokróm koszorú, ésatöbbi, ésatöbbi, miközben hol őszi kopogtatót és asztaldíszt, hol adventi koszorút vagy bármi mást készítettem. Őszintén szólva már alig várom, hogy tavaszi koszorúm is legyen, mert bár már vettem egy csodás citromsárga szalmavirág-kreációt a Czakó piacon, Grajnainál, de azt a tükör fölé kellett rakni, így aztán az ajtón „csak” – Valentinhoz is illően – két szív árválkodik.
De persze a szívek, főleg ha ketten vannak, nem árválkodnak, ezt tudjuk. De akkor is, vágyom már valami tavaszi virágözönre! No, de addig is, itt van a levendula, ami hódít és bódít, legalábbis engem meghódít és elbódít. Amikor megérkezett a Lavender Tihany csomagja, hatalmas eufóriában estem neki, s vetettem rá magam a „zsákmányra”, a levendulás illatokra és kozmetikumokra. Rájöttem, a rendelés és a shopping afféle vadász-élmény. Az ember lánya vadássza a neki való cuccokat, aztán ha rátalál a tökéletesre, lecsap rá! Olyan ez, mint amikor az oroszlánnak is beillő, méltóságteljes cirmos házimacskánk (gyerekkorom nagy kedvence) leteperte az egeret vagy a verebet… A zsákmány megszerzése során persze kellőképp felizgult, de végül lehiggadva, diadalittasan, áldozatával a fogai között vonult végig az udvaron. Volt abban a macskában valami beképzelt, valami pimasz, de én talán épp ezért imádtam annyira… Mit mondjak? Fifóca önazonos volt, minden pillanatban önmagát adta. Talán ez az egyik legnagyobb előnyük az állatoknak az emberekkel szemben: „nem adhatnak mást, csak mi lényegük”.
De térjünk vissza a rózsához, hiszen mégiscsak annak van most (így február „idusán”) az ünnepe! És persze a virágok is csak önmagukat tudják adni: ha törődnek velük, kivirulnak… Sorra vettük Ernával a Valentin-napi kínálatot is (lévén, hogy besegítek neki olykor a reklámba, hol itt, hol ott), s nemcsak rózsacsokrokat fotóztunk, hanem kisebb-nagyobb ajándéktárgyakat is. Például dobozkákat, telis-tele rózsafejekkel. Aztán apró üvegcséket minirózsákkal és egyéb díszekkel, s végül színes kis papírpárnákat meglepetés bonbonkával…
Persze, lehet mondani, hogy a Valentin-nap csak üzlet… Igen, látom én is, sokszor kilóg a lóláb. Mikor már ezredszerre is érkezik a hírlevél ettől vagy attól a divatcégtől, hogy vegyem már meg azt az égővörös melltartót, akkor bizony én is (a fogyasztói társadalom hű gyermeke) telítődöm… Tudjuk, az érték a mérték, szóval nincs semmi gond úgy önmagában az égővörös melltartóval, no de ezredszerre?! Ilyenkor aztán az ember csak rányom egy „delete”-et, s lép tovább. Helyette megveszi a szivecskés desszertet…
(Fotók: Pran)
Comments