Lélektérkép

Az ügyfélkapu pluszok meg az extra védelemmel ellátott levelezőrendszerek korában, amikor már a politikai közbeszédet is eluralja a „poloskázás”, az ember joggal játszik el a gondolattal: mi lenne, ha ő is célkeresztbe kerülne? Mindenkiről minden adatot és információt folyamatosan gyűjtenek, követ minket a GPS, közvetíti az éterbe a beszélgetéseinket a telefon, a fotóinkat pedig elemzik az arcfelismerő rendszerek – hallani innen is, onnan is a figyelmeztetéseket.

Nemrégiben szembesültem vele – ismerősi körökből mesélték –, hogy olyan is akad, aki még a házastársát is megfigyelteti. (Jut eszembe, ma van a szüleim 57. házassági évfordulója, de nem igazán emlékszem arra, hogy ez alatt az idő alatt anyám vagy apám egymás után spionkodtak volna…) Aztán ahogy erről beszélgetek a cimborákkal, azt is megtudom: vannak, akik egyenesen boszorkánymestereket keresnek fel, hogy átkokat meg rontásokat küldözgessenek a riválisaikra, lett légyen szó magánéleti avagy szakmai vonalról. Mert hát persze könnyebb átkozódni meg a másik ember életére fókuszálni, mint tükörbe nézni, vagy – tovább megyek – ne adj’Isten tenni azért, hogy szebbek meg jobbak legyünk. Sőt, tán boldogabbak is. Mert ha már egyszer az ember elér egy minimális boldogságot, egy icipici hétköznapi megelégedettséget, akkor (jobb esetben) eszébe se fog jutni ilyen meg olyan praktikákhoz nyúlni. És akkor itt most átadom a szót egy másik narrátornak, nevezetesen az én kis fiktív magánnyomozómnak…

Részletek egy magánnyomozó feljegyzéseiből

2025. március 17. hétfő

Reggel fél 9. Célszemély kijön a lakóházból, amelyben él. Balra tekint. Nem jobbra, balra. Igaz, hogy ott van a buszmegálló, de akkor is gyanús. Tekinthetett volna előbb jobbra is, aztán egy tétova fejfordítással balra, de nem, ő egyből (!) balra tekintett. Elkezd futni a közeledő busz irányába. Felületesen azt is gondolhatnánk, hogy el akarja érni a buszt. Valójában észrevett, és előlünk akar megszökni. Tehát ő is figyel minket… Óvatosabbnak kell lennünk! Mindez persze azt is igazolja, hogy van takargatnivalója. Tehát egyértelműen gyanús. Minden mozdulata gyanús.

Miután így elszelelt előlünk, új stratégiát kell kidolgoznunk. Amíg nem tartózkodik az otthonában, felszerelünk kamerákat a lépcsőházban, illetve az udvaron, ahova az ablakai nyílnak. Estefelé tér csak haza (ki tudja, merre járt…?), de mi már addigra ülünk a két utcával fentebb parkoló kisbuszunkban, s a monitorokon keresztül követjük az eseményeket. Hat óra 10 perckor érkezik haza a célszemély. Keze tele szatyrokkal, mintha bevásárolt volna. De csak mintha! Mert mi tudjuk, hogy az Aldis szatyrokban valójában nem is élelmiszer van, csak élelmiszernek álcázott „valami”, amiről még sajnos nem sikerült kideríteni, hogy pontosan micsoda.

2025. március 22. szombat

Délelőtt 10:00. Célszemély ma egy sporttáskával a vállán hagyja el az ingatlan épületét. Ez már szinte bizonyíték mindenre! A sporttáska nem túl nagy, épp egy edzőcucc fér el benne, de mindez persze csak félrevezetés. Ravasz, nagyon ravasz! A lépcsőházi felvételek alapján 9 óra 55 perckor lépett ki a lakásajtón, és kétszer ráfordította a kulcsot, hogy bezárjon maga után. Egyébként elég lenne egyszer is, de ő kétszer tette. Előfordulhat, hogy ez is egy csel, vagy valamiféle trükk, afféle rejtjeles üzenet. Muszáj átvizsgálnunk a légteret is, nincs-e valahol egy drónos kamera, amelyik beér a lépcsőházba, és leolvassa a jeleket. Lehet, a világűrbe megy ki az üzenet, mindez egyáltalán nem zárható ki. Ennél az ügynél minden részlet rendkívül fontos!

Ezúttal nem tévesztjük szem elől a célszemélyt, hanem követjük. Most épp a villamosmegálló felé indul, gyalog. Bizonyára azért nem siet, mert rájött, a múltkori busz utáni rohanással elárulta, hogy tudja, hogy mi tudjuk, hogy ő tudja. A villamosmegállóhoz az Elek utcán megy keresztül. Mehetne az Ábel Jenőn is akár, de nem. Ez a döntés felettébb különös! Ki kell derítenünk az okát, mert szereppel bírhat az ügy felgöngyölítésében! Érkezik a 61-es villamos, és ő felszáll. Vajon miért? Mindenesetre ezúttal nem tévesztjük szem elől, mi is felszállunk. Rajtam álszakáll és napszemüveg, a kolléganőn pedig vörös paróka! Úgy teszünk, mintha egy pár lennénk, pedig nem, nem vagyunk egy pár. Roppant cselesek vagyunk tehát, de még így sem sikerül teljes mértékben kijátszani a célszemély éberségét, ugyanis a Széll Kálmán térnél hirtelen leszáll. Az utolsó pillanatban nyomta csak meg a jelzőgombot, és ez árulkodó. Nagyon éles helyzet volt, nagyon gyorsan kellett reagálnunk, és ott helyben teljesen új stratégiát kidolgoznunk. Szaladtunk utána, merthogy ő is szaladt, és sikerült is felugranunk az épp indulóban lévő 4-es-6-osra! Célszemély is szuszogott, ő is kifáradhatott. Persze nem a villamosra szaladt, az csak a fedőcselekedet volt, hanem valójában előlünk futott! Ez pedig a MI PROFIZMUSUNKRÓL árulkodik, mivelhogy sikerült megfélemlítenünk! És ha már egyszer a célszemély kibillent a lelki egyensúlyából (a villamos kergetése egyértelműen erre utal), akkor sínen vagyunk! Mármint a villamossínen, és gördülünk is tovább a Mechwart liget felé…

A Mechwarton NEM SZÁLLT LE! Ezzel újabb fordulatot vesz az ügy. Mert ha leszállt volna, vagy legalábbis leszállni próbált volna, még inkább fény derült volna arra, hogy menekül előlünk. De nem. Nem szállt le, és ezzel voltaképp azt árulta el, hogy a kicselezésünkön gondolkodik. Egyrészt a további megállókkal időt nyer, hogy kitalálja a következő lépéseket, másrészt a mi éberségünket is el tudja altatni. A lélektani játszma egészen a Nyugati pályaudvarig tart. Már a Jászai Mari térnél jelez, hogy le akar szállni. Mi készenlétben állunk, de persze könnyen előfordulhat, hogy ezzel is csak félre akar vezetni. Azt akarja elhitetni, hogy le fog szállni a Nyugatinál, miközben könnyen előfordulhat, hogy egészen az Oktogonig (!) fog utazni.

Csak később jövünk rá, miért is választotta végül a Nyugatit! Itt ugyanis az aluljáró forgatagában nagyon egyszerűen eltűnhet a szemünk elől. Emlékszünk rá, hogy John Wick is egy koldushoz futott oda, és attól kért menedéket, mikor kihirdették rá a hajtóvadászatot. A filmben is ott volt az aluljáró! Célszemélyről tudjuk, hogy rajong a John Wick-tetralógiáért, ez már a Facebook-profiljából is kiderült. (Lehet, hogy a sorozat következő darabját, a Ballerinát is megnézi, így, két l-lel, mert az már majdnem olyan, mint a Ballantine’s, a whisky, amiért szintén rajong, csak mégsem az. Nota bene: John Wick a bourbont szereti, nem is a Ballantine’s-t…) Ha-ha! Ilyen egyszerű a megfejtés, ha egy ember lelkivilágát kívánjuk feltérképezni! Mindennek fényében teljesen világos a képlet: az a terve, hogy leszáll a Nyugatinál, lefut az aluljáróba, és egy koldus gúnyája alá bújik be, hogy elrejtőzzön előlünk.

Legnagyobb meglepetésünkre egyszerűen csak keresztülsétált az aluljárón! Hát ez csavaros, nagyon csavaros! Ebből rájöttünk, hogy a mi fejünkkel gondolkodik! Előre kiszámította, hogy mi ki fogjuk számítani, hogy ő kiszámítja. De ezt követően is döbbenetes fordulat következik! Célszemély ugyanis a Jókai utca irányba indul, és határozott léptekkel halad előre. A zebránál megáll. Természetesen ezt is feljegyezzük, egyelőre nem látni ugyanis, mindennek mi szerepe lesz később, ahogy halmozódnak a bonyodalmak. Kétségtelen, hogy a lámpa a gyalogosoknak pirosat mutat, de mindez nem ad magyarázatot semmire sem! Amikor zöldre vált, a célszemély is tovább indul, és egészen a 26-os házszámig megy, ahol megáll, beüt egy kódot a kaputelefonba, és belép a kapun! Azonnal odapattanunk, és végigpásztázzuk a lakók névsorát. Kovács, Nemecsek, Szomory, Kosztolányi, Professional Pole Dance Stúdió, Babits, Mr. Churchill, Dr. Kotász… Hmm… Vajon hova mehetett? Felettébb rejtélyes! Sajnos a kapun mi már nem jutunk túl, ezért kénytelenek vagyunk valószínűségszámítással kikalkulálni, melyik név rejti az igazságot!

A legegyszerűbb, ha végigcsengetjük az összeset, és megkérdezzük! Mindez persze a kolléganő ötlete, és én pár perccel később rájövök, hogy ez így mégsem jó, mert akkor lebukunk. Mit is mondanánk? Becsöngetünk, és megmondjuk, hogy mi vagyunk 007 és 008, és a célszemélyt keressük? Nem, nem ez lesz a megoldás!

A legkézenfekvőbb az lenne, ha az edzőtáskával a vállán egy edzőterembe ment volna, vagyis esetünkben a Professional Pole Dance Stúdióba… A feltételezést azonban egyből elvetjük, mert mi tudjuk, hogy a legegyszerűbb megoldás mindig a legkevésbé valószínű! A bonyolultabbat választjuk tehát, mert az vezet csak igazán eredményre!

2025. április 10. csütörtök

Csütörtököt mondtunk a keresgéléssel… Kiderült, hogy valóban a legegyszerűbb válasz volt a megfelelő! Hiába, ez az ügy valóban az eddigi legrejtélyesebb, és még a MI tudásunkat is próbára teszi. Minden törvényszerűséget felülír, egyáltalán nem ezt tanultuk a Magánnyomozó osztatlan tanári, BA és MA szakon, az edinburgh-i Sherlock Holmes Egyetemen. Mert mi a biztonság kedvéért minden képzésformát elvégeztünk.

S hogy mi vezetett eredményre? Hát, kénytelenek voltunk ismét megnézni a célszemély Facebook-profilját, nem bizonyult elegendőnek a „tapadásos követés” módszere. És hogy jutottunk el idáig? Kénytelen-kelletlen be kell vallanunk, hogy egyenesen a Mesterséges Intelligenciához fordultunk. Kolléganőm dokumentálta is az interakciót, amelyet az alábbiakban szó szerint idézek:

„– Magánnyomozók vagyunk, és egy igen komoly feladattal kapcsolatban kérnénk a segítséged. X. Y. célszemélyt a Jókai utca 26. szám alatti háznál veszítettünk szem elől. A lakók névsorát feltérképeztük, mert nem láttuk, pontosan melyik lakásba is ment be. A lakók között mindenféle foglalkozású ember akad, illetve van egy rúdsport stúdió is az épületben. A célszemélynél sporttáskának látszó tárgy volt. Mit gondolsz, hova mehetett be?

– A leírás alapján a legvalószínűbb célpont a rúdsport stúdió lehetett. Indoklás:

1. Sporttáska jelenléte – Ez erősen utal sporttevékenységre, főleg ha nem volt más látható oka a látogatásnak (pl. nem vitt ételt, csomagot, hivatalos dokumentumot stb.).

2. Rúdsport stúdió jelenléte a házban – Ez ritkább, specifikus helyszín, amihez sportfelszerelés szükséges, így a táska stílusa és a helyszín jól passzol egymáshoz.

3. Más lakók vegyes foglalkozása – Ha az ő lakásaiba ment volna, valószínűleg más típusú táska, viselkedés, vagy időpont (munkaidőn kívül) utalna erre. A sportstúdió viszont ideális célpont egy edzéshez akár napközben is.”

A választ megköszöntük, majd a Mesterséges Intelligencia is intelligensen elköszönt (hogyan máshogy?), felajánlva a további segítséget: „Szívesen, örülök, hogy segíthettem! Ha a későbbiekben bármilyen további adatfeldolgozásra, elemzésre vagy háttérkutatásra van szükségetek az ügy kapcsán, bátran keressetek. Sok sikert a munkátokhoz!”

Természetesen az fel sem merült bennünk, hogy a Mesterséges Intelligencia tévedhetett, hiszen mégiscsak Mesterséges Intelligencia, nem olyan hü… akarom írni, nincs olyan kevés adat betáplálva a fejébe… akarom írni… Nem, nem akarok egyáltalán semmit sem írni! Igenis, mi is tájékozottak vagyunk, nem hibázhatunk, okosak-ügyesek-szépek vagyunk, és punktum! Ja, és nem, ÉN NEM VAGYOK IDEGES!!!! És a kolléganőm sem!!!

2025. április 20. vasárnap

Szép időnk van ma! Ülünk a kertben, csicseregnek a madarak. Az ápolónők most hozták a reggeli dupla adag Frontint, megfűszerezve a szokásos, tripla adag Xanax-szal. Jó a kedvünk, nem gondolunk a munkára. Még kevésbé az ÜGY-re… Arra a bizonyos ÜGY-re! Nem, nem, igen, nagy levegő, tudom, nagy levegő, tudom, tudjuk…

*

A feljegyzések itt megszakadnak. Csak találgathatunk, mi történt a továbbiakban. (Lehet, hogy nekem is magánnyomozót kéne fogadnom, hogy mindezt kiderítsem?!) Mindenesetre a Professional Pole Dance Stúdiótól elköszöntem azóta, mert elköltözött a terem: mostantól High Fly néven működik tovább, egy villamosmegállóval odébb. Szép volt a búcsú is – ezen a hétvégén ugyanis azt a koreográfiát sikerült előadnom a 10. jublileumi Pole Artistic Hungary versenyen, amit még a PPDS-ben tanultam be az edzőm, Jenny segítségével. Bronzérmes lettem, mert a külföldiek mindig „letarolnak”, de nem baj, ott voltam, élveztem, végigcsináltam meg minden!

Ja, és hogy mi volt a témám? Hát mi más, mint a Mesterséges Intelligencia! Jut eszembe, éljen az új pápa, aki most, az „ún. Artificial Intelligence” korában, egyik első megszólalásában, épp az emberi méltóságról kezdett „papolni”. És hát papolni próbáltam én is, amikor a bemutatkozó szövegemet írtam:

„A digitális technológiák és a mesterséges intelligencia világában az ember maga is egyre jobban géppé válik. Megfeledkezik teremtett, ősi mivoltáról, hús-vér valójáról, esendőségéről és sebezhetőségéről… Ám csak az élhet tiszta szívből, az lesz képes valódi érzelmekre, aki vállalja és megmutatja önmagát, levetvén robot-álarcát. Előadásomban ezt a folyamatot kívánom ábrázolni a mozdulatok és a gesztusok segítségével.”

És hozzákezdtem gépies táncomhoz, szakaszosan forgatva fejemet az ezüst-maszkban, lépésről-lépésre haladva előre a koreográfiámban. Majd amikor a zenében felcsendültek a próbák során oly sokszor hallott disszonáns dallamok, a recsegések és a ropogások, földhöz vágtam az álarcot. A közönség szemébe néztem, és együtt suttogtam Sevdaliza énekhangjával: „I’m human, nothing more than human…”